Sokak előtt rejtély, hogy az esküvőszervező munkája mit is takar, hogyan áll össze a komplett esküvő, hogyan is lesz tökéletes a nagy nap az esküvőszervező munkája által.
Az esküvő szervezése annak időpontja előtt általában 6-12 hónappal kezdődik. Egyrészt a rengeteg tennivaló meg is kívánja a hosszú előkészítő munkát, másrészt a legkeresettebb helyszíneket, szolgáltatókat hamar lefoglalják, ezért is javasolt időben megkezdeni az előkészületeket.
Megkerestek, s egyeztetünk egy személyes találkozót.
A megbeszélés után az elhangzott kéréseknek megfelelően elkészítem az ajánlatot, melyet 3 munkanapon belül e-mailben eljuttatok részetekre.
Innentől számotokra boldog és nyugalmas időszak kezdődik, hiszen a szervezést én végzem a háttérben, telefonálok, e-mailt írok, szerződök, meghallgatom, ha új kívánságotok lenne, vagy bármin változtatni kéne.
Az esküvő előtt 2 héttel újra leülünk az utolsó egyeztetésre, ahol szinte percről-percre átbeszéljük az esküvő napjának menetét, minden fontos momentumra kitérünk. Ilyenkorra kell végleges létszámot is leadnotok.
Elérkezik a várva várt nap. Nektek csak azzal kell foglalkozni, hogy ünnepi öltözetben, izgatottan várjátok ennek a szép napnak az eseményeit, mikor mindenki értetek van, veletek örül.
Mikor mindennek vége elszámolok a helyszínnel, s veletek is egyeztetem, hogy minden tervszerűen haladt-e. Nyugodtan indulhattok a nászútra, s ha megjöttetek a kész fotós és videós anyagokat átadom részetekre. Ezzel fejeződik be a közös munkánk.
Ez a nap rólatok szól, amit minden jelenlévő együtt tesz közös élménnyé.
Az esküvő napján én izgulok, ti pedig élvezhetitek a soha vissza nem térő pillanatokat. Minden párral csodás Nagy Napot szeretnék átélni, mely hibátlan köntösbe bújtatja közös életetek kezdetét. Az esküvőszervezőnek nem az a feladata, hogy rátok erőltessen olyan dolgokat, amik esetleg nem szeretnétek, hanem az, hogy az álmaitokat Veletek együtt megvalósítsa.